Töltés...

Darta NAINO

Generic placeholder image
Daróczi Tamás

Hardver

2018.augusztus 02.

NAINO - A Hardver

Elérkeztünk a számomra legérdekesebb részhez, a Naino harveres bemutatásához. Nagyon szeretem a gépeket precízen megtervezni és saját magam alkatrészenként összeszerelni úgy, hogy minden egyes kábel és csavar ott legyen ahol lennie kell. Itt most egy kicsit nehezebb dolgom volt mert szerettem volna a Naino-t úgy összerakni, hogy a lehető legkisebb helyet foglalja.

A legnagyobb kihívás az a hangkeltés minimalizálása. Nálam ez különösen sarkalatos pont, mivel a hálószobába terveztem ahol nyílván aludni fogunk. Ez csak úgy lehetséges, ha hajlandóak vagyunk pénzt áldozni a megfelelő alkatrészekre.


KEZDJÜKHÁT


1. Ház


Image

Xigmatek Nebula Mini-ITX


A ház elég nehéz kérdés. Olyat kell választani, amiben az összes adattároló lemezünk elfél. Nekem szükségem volt 4db 2,5 inch-es helyre és 1db 3,5 inch-esre, de itt trükközni kellett így hamar 5,25 inch-es helyigény lett belőle. A HDD résznél kitérek a trükközésre, mert ez az egyik legfontosabb lépés a halk üzemeltetés felé. Nekem fontos volt,hogy USB 3.0-ás portok legyenek elérhető helyen(elöl), illetve, hogy teljes értékű szabvány ATX táp férjen el benne (nem gondolnánk de ez az a kritérium ami megnehezítette a dolgom). A Szálcsiszolt feket aluminum nagyon jól néz ki. A Cube forma is tetszik nekem. Grátisz, hogy mindenféle barkácsolás nélkül az állapotjelző és a hdd aktivitást jelző ledek könnyedén leragaszthatóak úgy,hogy lássam azért az aktivitást de este ha egy mód van rá ne égesse ki a retinámat. Kapott még egy 12cm-es Xigmatek XOF 1200 RPM ventillátort, mondjuk ezt gyárilag, de gondoltam,hogy ha hangos lesz akkor jön még bele egy BE QUIET! Silent Wings 3 és rendben vagyunk. Na erre nem került sor mert iszonyat halk. A házba amúgy még elférne egy 2 slot helyet igénylő 200 mm-es videókártya, amiből bőségesen akad a piacon. Szóval a kuckó megvan, belehet lakni!!!


2. Alaplap


Image

ASUS H170I-PLUS D3


Sajnos a sírás kerülgetett amikor vásároltam az alaplapot. Ugyanis nincs a piacon egy olyan mini-itx-es alaplap, ami natívan támogatná a HDMI 2.0, HDMI 2.0a vagy HDMI 2.0b-t. Egyedül 1db alaplap van ami egy Megachips MCDP2800 kontroller segítségével képes HDMI 2.0-ás aljzatot felvonultatni és ez a GIGABYTE H370N WIFI Mini-ITX. Igen, HDMI 2.0 tehát van 4K 60 Hz, de a HDR szabvány csak a HDMI 2.0a tól van jelen. Szóval ez is bukó. Amikor beleástam magam a HDR világába rájöttem,hogy ez nem is olyan nagy tragédia. Megint, mint mindig az egészvilág meg van vezetve. A HDR lényege,hogy 10 bit színmélységtől fölfelé tudja az egyes képpontok fényerejét szabályozni. Az hogy most statikus (HDR+) vagy dinamikus (Dolby HDR) metaadatokkal dolgozik az más kérdés, a lényeg, hogy a TV paneljének is tudnia kell a 10 bit-et. És ez az a pont amit a gyártók meglovagolnak és azt mondják a 4K-s Tv-jükre hogy HDR-es és közben megnézed a https://www.displayspecifications.com/en oldalon,hogy milyen panel van benne és jön az arcodba az igazság,hogy ez bizony 8 bit. Ilyen ez. Nem létezik olyan áruház ahol kiírják a panel tulajdonságát. Ha megkérdezed az eladót, csak nézrád, hogy ez meg miről beszél. Röviden a lényeg 300.000 Ft-alatt nincs 10 bit-es TV és 300.000 Ft fölött meg nem veszek TV-t. Függetlenül attól,hogy a HDR a jövő és tényleg sokat fog adni a TV-zéshez én egyelőre pihentetem ezt a dolgot. Nem érem be a 8 bit-es HDR-el. De ez én vagyok ettől más még nyugodtan veheti - viheti.

Szóval az alaplap kezeli a 6. és 7. generációs Intel processzorokat. Ez nagyon jó de a 6. generáció kilőve, de ezt majd a processzor résznél taglalom. Fontos, hogy az alaplap inkább a 1,3 Volt-os DDR3L ramokat szereti, a hagyományos 1,5 voltos DDR3 az nem játszik. Természetesen a fogysztás emiatt kisebb is egy minimálisan. A DisplayPort-kimenet támogatása max. 4096 x 2304 60 Hz-en. A HDMI-kimenet támogatása max. 4096 x 2160 (24 Hz). Van egy x16-os PCI Express bővítőhely a videókártyának, amennyiben szükség lenne rá. 4db SATA 6Gb/s csatlakozó a RAID 1 tömbnek, a rendszer meghajtónak és a 3TB-os letöltő HDD-nek. Ráadás egy M.2 port, ami SATA és PCIe módokat egyaránt támogatja. Intel Gigabites hálózati port - ez rendkívül fontos (a gyors hálózati adattároló és a DLNA miatt) - és egy kétsávos működésű (2,4 és 5 GHz), 802.11 a/b/g/n/ac szabványt támogató WIFI. Bluetooth 4.0-ás verzó. Valamint egy Realtek® ALC887 7.1-Channel nagyfelbontású hangkodek, ami képes a HDMI-n, DisplayPort-on, jack aljzaton és a házimozi erősítöhöz szükséges optikai S/PDIF kimeneten leadni a hangot.


3. Processzor

Image

Intel CORE i5 7500


A jó kis Kaby Lake i5 3,4 Ghz-es alapórajelen több mint elegendő - sőt - túlzás és felesleges is. A processzor TDP kerete 65 Watt, amit mondanom sem kell soha nem fog elérni. Ez az a pont amikor bele lehet kötni a Naino-m ár/érték arányába. De hamár lúd legyen kövér. A túrbó módot én kikapcsoltam, pont ez elözőek miatt. Önmagában is rettentő erős, más inkább egy játék gépbe szereli. Viszont, nagyon hatékony az energia menedzsment - a biosban az összes létező energiagazdálkodást bekapcsoltam, ami nem csak a procira de az alaplapra is érvényes és ezt megtámogattam a be quiet! Pure Power 9-es tápegységgel. Az eredmény hihetetlen volt számomra, egy 4k film lejátszás közben a teljes rendszer fogyasztás (TV nélkül) 22 Watt per óra. Üresjáratban, vagyis amikor csak seed-elés van 21 watt. Amiért inkább a Kaby Lake-et választottam a Skylake helyett az az volt, hogy a Kaby már hardveresen támogatja a HEVC/H.265 dekódolást. És ez egyértelműen a jövő, tehát a 4k filmek is ebben a kódolásban fognak érkezni. Így már egyértelmű a 7. generáció választása.


4. Processzor Hűtő

Image

BE QUIET! Shadow Rock LP


A processzor hűtését is célszerű egy egészen kicsit túlméretezni. A BE QUIET! Shadow Rock LP 130 Watt TDP-ig képes megbírkózi egy CPU-val. A mi CPU-nk 65 Watt TDP-s. Az ekkora mértékű túlméretezés jótékony hatással bír a ventillátor pörgésére ami közvetlen befolyásolja a Naino hangját, amit próbálunk minél jobban leszorítani. Amikor belépek a BIOS-ba, egy piros riasztás fogad, miszerint a CPU ventillátora túl lassú. Efelett szemet kell hunynom, mivel saját magát kalibrálta be és közben tisztában vagyok vele, hogy a CPU hőmérséklete soha nem megy 27 celsius fok fölé. Tehát nincs probléma, csak túl hatékony a hűtés ami miatt a minimum fordulaton pörög. A minimum pörgési sebességet 300 RPM-ben határoztam meg neki. Ennél a sebességnél elmondható, hogy a pörgési sebességből származó és a lapátok által gerjesztett levegő örvények hangja 0db. Elképzelhető,hogy digitális decibel mérővel ki lehetne mutatni,hogy azért van hangja, de a gyakorlatban kijelenthető ,hogy zajtalan. Az alacsony profilú hűtőknek van egy hátránya is - nem mindegyik memória modul fér be a memória foglalatban,mert a hűtő lamellái rálógnak a RAM foglalatára. Erre egyébként is kell figyelni, de ha speciális eszközt építünk akkor mindeképpen.



5. Tápegység


Image

BE QUIET! Pure Power 9 400W CM



A BE QUIET! márka nagyon szimpatikus nekem, hozza az elvárt német minőséget és a neve is sokat sejtet "maradj csöndben". Nem véletlen a 400 Watt, próbáltam minél kisebbet választani, mert cserébe hatékonyabbat tudtam venni. Ez egy 80+ Silver minősítésű táp, vannak még jobbak ennél, például arany, de azok mind akkor érik meg ha a maximális teljesíményük 85 %-a körül üzemelnek. Mivel a Naino átlagosan 21 watt/óra fogyasztással üzemel így könnyen kiszámolható, hogy a 400 Watt-nak a 21 watt/óra kőkemény 5%-a. Tehát 5%-on üzemel a táp szinte 0-24 ben. Erre teljesen felesleges az arany vagy platina minősítés, nem beszélve arról, hogy az ára így is elég borsos. Figyeltem,hogy a olyan tápegység legyen ami megkapta a "CM" jelölést a neve végén. Ez annyit jelent, hogy "Cable managment" vagyis modulárias. Az alaplapi csatlakozók fixek rajta, de az összes többi kábelt csak akkor kell csatlakoztatni a tépegységhez ha szükségünk is van rá. Kis házban ennek nagy szerepe van, mert nem kell helyet fenttartani a nem használt kábeleknek. Ez én esetemben összesen 1db periféria kábelre van szükség amin 3db SATA csatlakozó és egy MOLEX van. A MOLEX csatit elosztottam 2db SATA-ra egy 10cm-es osztóval, így alig foglalnak helyet. Fontos még megjegyezni,hogy terhelés nélkül csupán a 12V-os ága igényel 100 mA terhelést, a többi ág semmit, így érthető, hogy az Intel C6/C7 üzemmódjait is támogatja. A hűtésért egy Silent Wings 3, fordulatszám-szabályozással rendelkező ventilátort felel. A rifle csapágyazása tökéletes az alacsony fordulatszámú működéshez, és ez a csúszócsapágyazás hosszú élettertalmot vetít elénk.



6. Memória


Image

Kingston 8GB DDR3L 1600Mhz RAM



Első ránézésre úgy néz ki, mintha egy hagyományos RAM modult keresztbe vágtak volna. Na pont ez is történt. Olyan magas a modul, mint a foglalatba befogó biztonsági csatlakozó. Erre azért volt szükség,mert a CPU hűtő lamellája rányúlik a memória foglalatra. A DDR3L jelölést azt jelzi,hogy az nem egy síma DDR3, hanem annak egy módosított változata. Ez már 1,3 Voltal üzemel és nem 1,5-el. És itt véget is ér a különbség. Közelebb áll a DDR4-es szabványhoz de DDR3-as foglalatba illeszkedik. A kapacitása nem hogy elegentő,de mint a CPU esetében teljesen felesleges. A monitorozó program azt jelzi működés közben,hogy 1,6 GB-ot foglal el miden ami memóriát használ. Egy laza 75% az csak úgy van, kihasználatlanul. Mentségemre szóljon semmivel nem fogyaszt többet, mint egy kisebb változat.


7. Letöltéshez HDD


Image

Western Digital RED 3.5" 3TB 5400rpm 64MB SATA3


Még az első pontba a háznál jeleztem,hogy itt lesz egy kis trükközés mert a 3,5 inch-es HDD lemezméret elég gyorsan és határozottan 5,25 inch-re nőt. A háznak van 3,5 HDD-k számára fenttartott helye, ahova nagyon szépen be lehet szerelni a mi kis vörösünket. A vörös vagyis "RED" nem egy becenév, hanem egy tulajdonság a Western Digital-tól. A 0-24-re vagyis állandó működésre tervezett lemezek előnye a többivel szemben,hogy alkatrészei válogatottak a sebességük fix 5400 fordulatúak és az olvasó fejet sűrűn tartja parkoló pályán, magyarán egy olyan helyen a HDD-n belül ami nem a lemez felett helyezkedik el amikor tétlen. Szóval beszereltem a helyére a Red-et és az üzembehelyezés első napján, este, arra lettem figyelmes, hogy a vinyónak zavaróan nagy volt a seek vagyis a fejpozicionáló hangja, illetve az olvasás de inkább az írás közben keletkező rezonanciája.A rezonancia az ami szerintem nem játék,de tényleg. Egyenesen az idegrendszeremmel szórakozott. A probléma annyi volt, hogy ez a nagy tárolókapacitású HDD, 3 darab 1 terrabájtos nagy adatsűrűségű tányírból áll. Vagyis evidens, hogy ha 3 tányért pörget a motor, akkor annak van rezonanciája is. Magát a rezgést nem lecsillapítottam, hanem mivel a házba csavaroztam a helyére, így a fém kapcsolódási pontokon a rezgés átadódott a házra ez pedig rávezette a komódra. Akár, hogy nézem túl nagy meglepetés nincs a dolgoban. Egy kis fizika. Így kitaláltam, hogy veszek egy Scythe Himuro HDD hűtőt (ami 5,25 inch méretű), ezzel gyakorlatilak beburkolom a seek hangot és még a hűtése is kiváló lesz. És a legvégén, igényesen kivitelezve, gyorskötözővel élére állítva felfüggesztettem a házon belül. A házzal fizikálisan nem érintkezik a Himuro, csak a műanyag kötöző 2db ponton. Ez eredmény tökéletes. Ismét 0 decibel a végeredmény. (nyilván van hagja,de az maximum közvetlen közelről, ha hallani akarod szándékosan). A sok le és fel töltés azzal jár, hogy a fejegység állandóan mozog és teljesen feleslegessé teszi a fejparkoltatást, bocsánat átfogalmazom, szabályosan károsan hat a HDD életére az állandó parkolóba küldés, mert ahogy leparkolja a fejet már egyből megint dolga van. Ezért a WDidle nevű Dos-os programmal egész egyszerűen belenyúlok a HDD saját vezérlésébe és úgy módosítom, hogy akkor parkoljon ha a gyári 3 másodperc helyett 5 percig nem történik semmi azaz tétlen. Ilyen nem nagyon van és cserébe a legfontosabb alkatrész is sokáig velem marad.


8. HDD Hűtő


Image

Scythe Himuro Aluminium 3.5in Hard Disk Drive Cooler


Nagyon hálás a RED-em miatta. Az optimális hőmérséklete egy sokat használt HDD-nek 35 és 45 celsius fok között van. A Himuro-nak sikerül ezt 30 és 31 között tartania. Közvetlen a Xigmatek XOF ventillátor főáramában helyezkedik el a HDD a szívó oldalon. Tehát a hőt leszívja a bordákról. Az egész vinyót körbe veszi a fekete aluminum borda. Két kicsi nyílás van a SATA és táp kábeleknek. Hővezető gél van a borda és a HDD között, így tudja leadni a hőt. Kétségeim voltak, hogy nem zárom-e be a hőt abba a kis dobozba,de egyértelmű,hogy ezek a kis japánok tudnak valamit!


9. RAID 1 HDD


Image

2db HGST 5K1000 1TB 2.5" 5400 rpm 8 MB


Nem tudom ki, hogy van vele, de ha adattárólásról van szó akkor a HGST a befutó. A Hitachi Global Storage Technologies-nek a meghibásodási aránya a legkisebb a világon. Megelőzve a Seagate-et, a Western Digital-t, és a Toshiba-t. Sok felhőszolgáltató szokta kiadni a birtokukban lévő merevlemezek meghibásodási arányát. Ezek a statisztikák rendre azt mutatják,hogy a Trónon a HGST ül. Így én is azt láttam jó választásnak, ha a RAID 1 tömböt 2 darab HGST 5K1000 1TB 2.5" 5400 rpm 8 MB laptop HDD-ből építem fel. Véleményem szerint a laptop lemezeknek strapabíróbbnak kell lennie, mint az asztali változatainak, ezért döntöttem a 2,5 inch-es verziók mellett (plusz többet tudok belerakni a házba). Ezek a lemezek lassabbnak modhatók, mint például a BACKUP lemez, de azt is figyelembe kell venni, hogy RAID 1 tömbön az olvasás duplázódik. Csak hálózaton mértem meg az átviteli sebességét a tömbnek és rendre az jött ki, hogy 120 - 128 Mbyte/s sebességgel olvasok róla. Ez egy érdekes adat, mert a hálózatom Gigabit-es illetve a hálózati kábeleim CAT-5e tanusitásúak ami annyit jelent,hogy Gigabites átviteli sebességre van tervezve. A komplett hálózat alkalmas 1 Gbit/s-os átviteli teljesítményre és ezen 128 Megabyte adatmennyiség vihető át, pont annyi, amennyi a 2 darab HGST teljesítménye. Érthetőbben magyarázva a hálózatom korlátozza a HHD-k másolási teljesítményét. Egy korábbi példámmal szemléltetve egy 4K-s film x264-es kódolással a hálózaton keresztül 12,75 Megabyte adatmennyiséget kíván meg (a hálózatom 10 %-a) a tökéletes lejátszáshoz. A HEVC/H.265 kódolással ez kb. 7 Megabyte ban fog megállni (a hálózatom 5 %-a). Röviden....nem gondolkodok jelenleg bővítésen :)


10. BACKUP HDD


Image

HGST 7K1000 1TB 2.5" 7200 rpm 32 MB


A RAID 1 tömböt felépítő HDD-k nagy testvére, pontosabban csak gyorsabb testvére. 7200-as fordulattal pörögnek a lemezek, ami miatt gyorsabb és ugyan úgy megbízható. Ezt a lemezt USB 3.0-ás sebességgel kötöttem rá az alaplapra egy speciális alaplap-usb átalakítóval,hogy ne valamelyik hátsó vagy ne adj isten első USB portba kelljel belecsatlakoztatni. A BACKUP folyamat összehangolása szerintem egy nagy biztonságot adó érzésel párosul. Tudni kell a RAID és BACKUP HDD-kről ami ugye 3 darab lemez, hogy őket energia menegment szabályok alatt kezelem. Tehát csak akkor aktívak, amikor vagy használjuk őket vagy épp a BACKUP folyamtra ébrednek fel. Egyébként mindig alszanak. A munka végeztével is legkésöbb 10 perc múlva már ismét alszanak. Erre szintén számoltam amikor építettem a Naino-t, hogy minimum 1x egy nap felkel vagyis bekapcsol utána kikapcsol, és ebben a laptop lemezek jobbak mint az asztali társaik. A BACKUP folyamat nálam minden nap 12:00 kor kezdődik és értelemszerűen tart ameddig tart. Ilyenkor a RAID-ről az adatok átkerülnek növekményesen a BACKUP lemezre. Így minden nap három darab lemezen tárolódnak a fontosabb adataink. Az ütemezéseket lehetne sűríteni is, de igazából a kis feleségemmel használjuk ketten,szóval egetrengető hiba nem fordulhat elő, így nem indokolt a többszöri BACKUP.


11. Rendszer SSD


Image

Samsung 850 EVO Basic 2.5" 120GB


Szintén egy olyan komponens, amit nem feltétlenül kell beépíten a rendszerbe, mert egy Ubuntu és egy másik lemezről való videólejátszás nem indokolja. De építettünk már be annyi felesleges egységet ezen már aztán nem múlik semmi! Mit kapunk cserébe??? Egy baromi gyors rendszert. Egy újraindítás szinte álomszerű. Utólag azért jól tettem,hogy SSD-t építettem be mert az Ubuntu alatt használok VMware-t egy Windows 10-es operációs rendszer virtualizálása miatt és egy teljes értékű windows alá már jár egy SSD. Ezért jó, hogy túlméreteztük a Naino képességét, mert egy pillanatra sem estem kétségbe amikor Word-re és Excel-re volt szükségem, mert a Libre Write meg a Libre Calc azért köszönő viszonyban sincsennek. Mondhat bárki bármit Word és Excel nélkül nincs kreatív irodai munkavégzés.


12. Távirányító


Image

HP RC6 Távirányító és Infra vevő


Az Ubuntu alá telepítettem egy Kodi multimédia lejátszó programot,aminek van egy olyan tulajdonsága, hogy az Ubuntu indítása után a Kodi-t tölti be mint grafikus felületet. Gyerekek...Ez kibaszott jó!!! A HDMI-n csatlakozva van hozzá a TV és hiába fut az Ubuntu akkor is egy lejátszó szoftver-t látok. Innestől kezdve a billentyűzet és egér páros egy laza mozdulattal a fiókban landol és jön a legideálisabb távirányító amit valaha kezeltem. Tökéletes gomb elrendezés, minden kézre áll. A gombok nem túl puhák nem túl kemények. Az infra érzékelő nagyon erős, nem kell ráirányítani semmit semmire. Nyomod és csinálja. Nagyon sok PC-s távirányítóval volt már dolgom,de ez mindent visz. Kínából vettem 7 Euro-ért (2.100 Ft). Lehet programozni a gombjait, hogy mire mit csináljon,de én semmihez nem nyúltam. Minden tökéletes helyen van. Azért hiányzott egy idő utám, hogy legyen egy Ubuntum...Természetesen erre is van megoldás . A VNC szerver! Virtualizál egy kijelzőt amihez VPN-en kapcsolódok a világ bármely pontján és kapok egy Ubuntu grafikus felületet.


NAINO